A konkrét lépések előtt meghatároztuk a Europe Village Projekt tartalmát. Ezek szerint a projekt célja, egy európai regény, amelyet több ország fiatal írói együtt írnak. A regényt először is angolul, majd ezt követően, az írók nemzetiségének megfelelő nyelveken adjuk ki. A regény az írók nemzetiségének megfelelő országokban játszódik, és a cselekménynek lesz egy központi része is, egy magyar város.

A projektben résztvevő országok számát öt országban határoztuk meg. Úgy vélekedtünk, hogy öt író munkáját még össze lehet fogni, többet már esetleg nem.

A projektben résztvevő országok a tervek szerint ezek voltak:

  • Ausztria
  • Cseh-Köztársaság
  • Lengyelország
  • Magyarország
  • Szlovákia

Következtek hát a konkrét lépéseink!

Ahhoz, hogy elkezdjük a munkát, a különböző szakterületeknek képviselőit kellet bevonnunk a projektben folyó munkákhoz. Két-három hónap keresgélés után, megtaláltuk minden területre a legjobb szakembereket:

  • irodalmi szakmai vezető: Zsiga Henrik
  • pénzügy, könyvelés: Fekécs Zsuzsa, Nagy Gábor (Morality Kft.)
  • informatikus, programozó: Szőke Barna
  • marketinges: Dr. Molnár László
  • online marketinges: Nagy Dávid
  • grafikus: Szatmári László

Következő feladatunk döntő fontosságú volt, most következett az projekt szerzőinek keresése!

Hogyan láttunk hozzá, és kiket sikerült megnyernünk a projektünk számára? Aki velünk tart, annak nemsokára elmeséljük!

Ha nem akarsz lemaradni semmiről, iratkozz fel hírlevelünkre!

Pin It on Pinterest

Share This